Tótszerdahely Zala megyében található, Nagykanizsától 20 km-re fekvő horvát tradíciókkal rendelkező falu. Festői környezetben helyezkedik el, hiszen körbeöleli a zalai táj szépsége, közvetlen a falu határában kanyarog a Mura, mely kiváló lehetőséget nyújt a természet szerelmeseinek. Kellemes kirándulásokat lehet tenni, valamint a közeljövőben indulnak raftingtúrák az extrém sportok kedvelőinek. Tervben van csónakkikötő, teniszpálya létesítése, valamint focipályával kiegészülve egy sportcentrum jöhetne létre, ami szintén az itt pihenők aktív kikapcsolódását szolgálja.

A településnek van két bányatava is, amelyek halban gazdag vízterületek a horgászok számára. A helyiek szerint a tavakban élő halak íze nagyon finom, mert a két tó medre kavicsos, ami jól megszűri a vizet. Az egyesületünk tervei közt szerepel, együttműködve a helyi horgászegyesülettel a sportnap keretén belül egy családi horgászverseny. Egyre népszerűbb a minden évben megrendezett Rétesfesztivál is. A településen van lehetőség más horgász-tavakon való horgászatra, a mesés Mura parton kirándulásra, sétálgatásra, lovaglásra a kialakulóban lévő tanösvényen, a zárt természetvédelmi területen. (kirandulastervezo.hu/celpont/totszerdahely/birki-holtag, www.youtube.com/watch)

A védet hal: www.youtube.com/watch


Vadászati lehetőség a közelben.

Tótszerdahely egyik legnagyobb nevezetessége és turisztikai látnivalója az egykori ünnepelt színésznő, Fedák Sári kúriája. A magyar színművésznő a Fővárosi Operettszínház primadonnája volt. 1904-ben uradalmi birtokot és kúriát vásárolt Tótszerdahelyen, ahol a színházi évadok után pihent. Az egykori kúria sokáig falusi iskolaként működött (1929-1976), mára azonban visszanyerte egykori fényét. 10 db 2 ágyas szobát alakítottak ki benne, valamint irodákat. A tervek között szerepel egy konyha és egy étterem kialakítása, valamint egy helyrajzi- néprajzi múzeum is helyet kapna a kúriában a Fedák Sári Emlékszoba mellett.

Ezenkívül számtalan magánszállás is várja az idelátogatókat. Tótszerdahely tágabb környezete is bővelkedik látnivalókban. A magyar-horvát határ közelsége is számtalan kirándulásra ad lehetőséget. A közelben találhatók termálfürdők: Letenyén, Lentiben, vagy a gyönyörű környezetben található Bázakerettyén (20 km).

www.totszerdahely.hu/ - www.szerdahely-to.hu/news.php (www.youtube.com/watch) - www.altisk-totszhely.sulinet.hu/ -

 partizanhe.mindenkilapja.hu/

 

 

Fedák kúria

www.totszerdahely.hu/fedak_kuria

www.totszerdahelyikultura.hu/galeria/galeria_fedak09.html

www.facebook.com/media/set/    Képek

Fedák Sári Emléknap  www.youtube.com/watch

 

Szállás a Fedák kúriában
 
 
 

 

 

Mindenkit szeretettel várunk!